Az egykori bolyais diákok 2005-ben egy érzelmekkel és emlékekkel teli 50 éves érettségi találkozó után úgy vélték, hogy valamit tenni kívánnak a magyarul tanuló tehetséges fiatalokért. Ehhez egy alapítvány létrehozása tűnt a legalkalmasabbnak.
Segítségre, támogatásra szüksége is van a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégiumnak a magas szintű oktatás tárgyi és személyi feltételeinek biztosításában. Legfőképpen azoknak a fiataloknak, akik rendelkeznek azzal a szorgalommal és tehetséggel, amely szükséges ahhoz, hogy a kellő tudást megszerezve képesek legyenek megtalálni a jövőbe vezető ösvényeket és továbbfejleszteni tudományos és kulturális ismereteiket.
Alapítványunkat 2005. szeptember 11-én 58 polgári- és 7 jogi személy összefogásával hívtuk életre és céljainknak az alapító okirattal összhangban a következőket tűztük ki:
- sokoldalú segélynyújtás biztosítása a zentai Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium kitűzött céljainak eléréséhez
- az alkotótevékenység elősegítése és más szociális és hasznos célok megvalósítása
- anyagi és humanitárius segélynyújtás a tehetséges tanulóknak és egyetemi hallgatóknak, akik magyar nyelven folytatják tanulmányaikat
- a Bolyai Farkas és fia, János szellemi hagyatékának megőrzése és ezen szellemiség továbbvitele a tudományos kutatás, valamint a kulturális tevékenység területén
|
Az alapítvány tevékenysége:
Az alapítvány alapító okiratának 6. szakaszával összhangban – tevékenysége nyilvános, és a célkitűzéseinek eléréséhez szükséges eszközöket a következő módon valósíthatja meg: adományokból, jogi- és magánszemélyek ajándékaiból, a bel- és külföldi pályázatokon kapott eszközökből, valamint a különböző – a szabályzatban előlátott jogi és más ügyletek révén. Az alapítvány a törvénnyel összhangban szert tehet más jövedelemre is (bérletekből, kamatokból, részvények utáni osztalékokból, mezőgazdasági terményekből, szerzői jogdíjakból, szabadalmakból, stb.). Ezen kívül jótékonysági és más akciók, rendezvények szervezésével, olyan művészeti és kézműves termékek eladásából, amelyet az alapítvány által szervezett rendezvényeken valósítanak meg, és egyéb tevékenységek révén is. |